Hasznos információk

Betegeknek és hozzátartozóknak
Általános információ

Kérjük kedves betegeinket, hogy a minél hatékonyabb ellátás érdekében Intézetünk munkatársaival szíveskedjenek együttműködni. Tájékoztassanak minket korábbi betegségeikről, gyógykezeléseikről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, esetleges egészségkárosító kockázati tényezőkről, fertőző betegségekről, valamint az önök által tett korábbi jognyilatkozatokról, amelyek az egészségügyi ellátásukat érintik.

 

A betegek érkezéskor megkapják a szükséges tájékoztató és beleegyező dokumentumokat. Utóbbiak a házirenddel, kórházi kezeléssel, műtéttel és az érzéstelenítéssel, a betegazonosító karszalaggal, értéktárgyakkal kapcsolatosak, valamint tartalmazzák a kórházi tartózkodás alatt tájékoztatásra felhatalmazott személyek nevét. Minden dokumentumot - elolvasás és az esetleges kérdések megvitatása után - alá kell írni, amelyekre az orvosi titoktartás törvénye érvényes.

 

Önök megtilthatják, hogy a gyógykezelésük tényét vagy a gyógykezeléssel kapcsolatos egyéb információt más előtt feltárjuk. Ettől csak a gondozásuk érdekében, közeli hozzátartozójuk (vagy a gondozásukra köteles személy) kérésére tekinthetünk el. Telefonon csak a beteg általános állapotáról adható felvilágosítás. A hozzátartozók, amennyiben megoldható 14.00-16.00 óra között érdeklődjenek a betegek állapotáról. Személyes megbeszélésre célszerű előzetesen időpontot egyeztetni.

 

Saját ruháikat, illetve személyes tárgyaikat használhatják az ápolás ideje alatt (kivéve néhány speciális osztály).

Műtétre kerülő betegen - saját érdekében - ne legyen fülbevaló és ékszer, mert ezek az elektromos műszerek alkalmazását veszélyeztetik, esetleg meg is akadályozzák.

 

Az egészségügyi dokumentációjukba betekinthetnek, valamint - külön kérésre - azokról saját költségükön másolatot kérhetnek. Erre írásban meghatalmazhatnak egy másik személyt is.

Vallási meggyőződésüknek megfelelő egyházi személlyel kapcsolatot tarthatnak, vallásukat szabadon gyakorolhatják.

 

Lehetőség van arra, hogy Intézetünket elhagyják, amennyiben ezzel mások testi épségét, egészségét nem veszélyeztetik. Távozási szándékukat, kérjük, hogy jelezzék a kezelőorvosuknak, aki ezt a tényt az önök egészségügyi dokumentációjában feltünteti. Amikor Intézetünket elhagyják, az elbocsátáskor zárójelentést, ambuláns ellátás esetén pedig ambuláns lapot kapnak.

Amit hozzanak, és amit ne

Amit feltétlenül hozzanak magukkal:

  • lakcím és TAJ kártya, érvényes személyi igazolvány
  • valamennyi a betegségükkel összefüggésben készített lelet, vizsgálati eredmény, beutaló, hogyha van
  • tisztálkodó szerek, törölköző
  • hálóruha, papucs
  • evőeszközök és pohár

 

Amit ne hozzanak magukkal:

  • Értéktárgyak és ékszerek
  • Amennyiben mégis sor kerül erre, mód van ezeket tárgyi letétbe helyezni az intézményben, az erre a célra rendszeresített, átadás-átvételi elismervénnyel. A tárgyletéteket kiadásukig lepecsételt borítékban vagy csomagban kell elhelyezni, melyet a betegnek alá kell írnia. A Kórházból távozó beteg értéktárgyait és egyéb ingóságait személyesen a beteg, vagy meghatalmazottja, illetve törvényes képviselője veheti át.
  • Az Intézet nem vállal felelősséget a betegnek a kórházi letétbe nem helyezett készpénzéért, értéktárgyaiért és egyéb ingóságaiért.
Napirend, beteglátogatás

A betegek napirendje általában a fekvőbeteg osztályokon a következő:

6:00 órától - Betegek ébresztése

6:00 - 7:30 óráig - Reggeli tisztálkodás

8:00 - 9:00 óráig - Reggeli

9:00 - 12:00 óráig - Vizitek, kezelések, vizsgálatok

12:00 - 13:30 óráig - Ebéd

14:00 - 16:00 óráig - Csendes pihenő

Délutáni vagy esti vizit: az osztályvezető főorvosok utasítása szerint

18:00 - 19:00 óráig - Vacsora

22:00 órától - Éjszakai pihenés

 

- orvosi vizitek idején és a kezelések időpontjában kérjük, hogy tartózkodjanak a kórtermekben,

- rádiót fülhallgatóval használhatnak. TV készüléket behozni és működtetni az osztályvezető főorvosok engedélyével - és a betegtársak hozzájárulásával - szabad, este 22 óráig, a lámpaoltásig. A behozott készülékért a kórház anyagi felelősséget nem tud vállalni,

- a fürdőszobákat az ajtókon kifüggesztett fürdési rend szerint szíveskedjenek használni,

- kérjük, hogy csak a kijelölt helyen dohányozzanak és tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától, valamint a szerencsejátékoktól.


Beteglátogatás ajánlott időpontja:

munkanapokon: 16:00-17:30 óráig

hétvégén és ünnepnapokon: 10:00-12:00 óráig és 16:00-19:00 óráig

Kérjük a kedves hozzátartozókat, hogy az osztályaink zavartalan működése érdekében az alábbi időpontokban ne látogassák a betegeket:

- vizitek idején,

- csendes pihenő alatt,

- járványok idején a megadott időszakban,

- este 20 órától reggel 06 óráig.

Kérjük, hogy a betegeink nyugalma és gyógyulása érdekében egyszerre 2 főnél többen ne látogassák őket. Az Intenzív ellátásban részesülő beteghez érkező látogatók számát - az ellátás érdekében - az osztályvezető főorvos, vagy az ügyeletvezető korlátozhatja.

 

A Pszichiátriai osztályon a betegek látogatását külön házirend szabályozza.

 

A vallás gyakorlásának lehetősége biztosított a kórházi kápolnákban - a Diós árok és a Bécsi úti telephelyeken - a hirdetményben közzétett időpontokban, de ezen túl is az osztályon folyó gyógyító munka zavartalanságának biztosítása mellett minden beteg szabadon gyakorolhatja a vallását, és az egyházi személlyel való kapcsolattartási jogát.

Betegjogi képviselő

Amennyiben intézetünkben tapasztalt egészségügyi ellátással kapcsolatban problémáik merülnek fel, akkor önök az egészségügyi szolgáltatónál, illetve kórházunk fenntartójánál panaszt tehetnek. Az Intézetünkben dolgozó betegjogi képviselőhöz is fordulhatnak panaszaikkal.

 

Telephely: Diós árok 1-3., 18. épület

Telefon: (06-1) 458-4629

Ügyfélfogadási idő: kedd 15:30-18:30

 

Telephely: Bécsi út 132. B épület I. emelet 116.

Telefon: (06-1) 250-2170

Ügyfélfogadási idő: csütörtök: 16:00-18:00

 

Telephely: Bolyai u. 5-9., A épület II. emelet

Telefon: (06-1) 345-0600/146 mellék

Ügyfélfogadási idő: kedd: 11-13

Szolgáltatásaink

I. Diós árok telephely

„Inmedio kávézó-büfé":

(Főbejárattól balra)

Hétfő-Csütörtök: 7-19h

 Péntek: 7-16h

Szombat-Vasárnap: 9-16h

Büfé-lakókocsi

(SE Tüdőklinika előtt)

Hétfő - Péntek: 8-16h

Szombat-Vasárnap: 13-16h

Optikus Nik-vision Kft.

(Szemészeti Szakrendelő várója)

Hétfő - Csütörtök: 9-17h

Péntek: 9-13h

Fogtechnikus:

(Fogorvosi rendelés)

Hétfő - Csütörtök: 7-16h

Péntek: 7-13h

SALUS Gyógyászati segédeszköz

(15. sz. ép.)

Hétfő - Csütörtök: 8-16h

Péntek: 8-14h

Hírlap-pavilon

(Főbejárattól jobbra)

Hétfő - Péntek: 6-19h

Szombat: 6-14h

Vasárnap: 8-15h

Közforgalmú Gyógyszertár

(7. sz. ép.)

Hétfő- Péntek 8-18h

 

 

Kápolna (7. sz. ép.)

OTP BANKOMAT pénzkiadó automata (4. sz. ép.)

Nyilvános telefonkészülékek

Parkolási lehetőség (kórház területén kívül, díj ellenében a kórház területén)

Taxirendelési lehetőség (főporta)

Fizető kórtermekben történő elhelyezés (bővebb információ az osztályvezető főorvostól vagy főnővértől kérhető)

Szülésre felkészítő tanfolyamok

 

II. telephely Bécsi u. 132.

Büfé

(Portán)

hétfő-péntek 7-18

szombat-vasárnap 9-11

Közforgalmú Gyógyszertár

(A ép., földszint)

Hétfő- Péntek 8-13h

Kápolna

(C ép.)

Minden délelőtt: 10-12h

Szerda: 16:30-18:30h

Csütörtök: 16-18h

Péntek: 15-17h

Szentmise

(C ép. Geriátriai Osztály ebédlője)

szombatonként 16 h-tól

Nyilvános telefonkészülékek

OTP pénzkiadó automata (A ép., földszint)

Ital automaták (A ép., földszint, V. emelet, B ép., földszint, emelet, C ép. földszint)

Parkolási lehetőség (kórház területén kívül, díj ellenében a kórház területén, kijelölt helyen)

Taxirendelési lehetőség (A és B ép., porta)

Szociális gondozás

Fizető kórtermekben történő elhelyezés (bővebb információ az osztályvezető főorvostól vagy főnővértől kérhető)

Életmód klubok, szűrőprogramok, tanácsadások, szülésre felkészítő tanfolyamok

Kórházi Önkéntes Segítő Alapítvány

 

III. Bolyai utca telephely

Büfé:

Hétfő-Csütörtök: 8-15h

Péntek: 8-14:30h

Optika:

Hétfő-Péntek: 9-18h

(rendelési időhöz igazodva)

Étel-, ital automaták minden osztályon

Kérésre a lelkész betegágyhoz megy

Keresés
Híreink
  • Államtitkári látogatás a Budai Trauma Centrumban
  • Új regionális diabetes oktatóközpont
  • Akkreditált gyermekgyógyászati továbbképzés
Orvosi szótár
Kórházunkról