Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Észak-budai
Szent János
Centrumkórház

Keresés

Indul a Stroke Ovi Program!

Indul a Stroke ovi Program!
Szakmai díjnyertes, online 6 hetes programunkhoz várjuk óvodák csatlakozását október 28-ig!
A foglalkozássorozat játékos keretek között mutatja be az óvodásoknak, hogy miképpen ismerhetik fel a stroke-ot a legjellemzőbb tünetek – a bénult arc, a leesett kezek, az elakadt beszéd – alapján, valamint azt is megtanulhatják, hogyan tudják a legegyszerűbben értesíteni a mentőszolgálatot.
Dr. Folyovich András, az Új Szent János Kórház Neurológiai Osztály – Stroke Centrumának vezető főorvosa munkatársaival közösen óvodásokat készít fel arra, hogy felismerjék nagyszüleiknél a stroke első jeleit. November 3-án online indul a program. Az óvodáskorú gyerekeknek játékos formában, Az Angels nemzetközi szervezet által biztosított, a Neurológiai Osztály által adaptált program egy mesekönyv segítségével mutatja be a stroke tüneteit, hogy adott esetben az óvodásokra vigyázó nagymama, nagypapa számára segítséget tudjanak hívni. Az ötlet onnan származik, hogy a stroke éppen a nagyszülők életkorában a leggyakoribb, és sok esetben nincs, aki mentőt hívjon, így nem jutnak hozzá időben a kórházi kezeléshez. A kiadvány azokat a figurákat, eseményeket jeleníti meg, amivel a gyerekek játékosan tudják megjegyezni a fontos információkat. Hat egymást követő héten egy-egy negyedórányi mese részlet keretében adjuk át az ismereteket Zoom kapcsolat segítségével, majd az óvónők beszélgetnek is az óvodásokkal, de lehetőségük van kérdezni is. Az Országos Mentőszolgálat a szakmai érdeklődésen túl azért is bekapcsolódott a munkába, mert ma már okostelefonnal rendelkezésre áll az OMSz Életmentő applikációja „Segítségre van szükségem 104”. is, így az egyik héten ők tartanak felvilágosítást a gyerekeknek. Az Angels Initiative nemzetközi szervezet karöltve a Nemzeti Stroke Prevenciós és Rehabilitációs Ligával és az ezek székhelyéül szolgáló Új Szent János Kórház Neurológiai Osztály – Stroke Centrumával, az OMSz együttműködésével szívesen mutatja be a magyarországi online programot.
Kórházunk a Stroke Ovi Programmal korábban elnyerte a Családbarát kórházi innovációk 2021 pályázatán a szakmai zsűri díját.
Jelentkezés október 28-ig: strokeovi@janoskorhaz.hu

Megosztás

További híreink

Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. A www.janoskorhaz.hu weboldal kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges sütiket (cookie-kat) használ.

A sütikkel kapcsolatos részletes tájékoztatást ITT érheti el

Megszakítás