KORAszülöttek világnapja

November 17. a Koraszülöttek világnapja.
A koraszülött babákat gyógyítók számára is különösen fontos a PICi csodák születése, az osztályon őrzött emlékek, a szülőkkel való kapcsolatok fontossága. Ezért idén is olyan rendezvénnyel szerettük volna emlékezetessé tenni ezt a napot, ami örömmel tölti el a meghívott családokat és kollégáinkat is, hiszen itt együtt élték át a csodák születését. Kórházunk egy facsemete ültetésével, a fa jelképével szimbolizálja a koraszülött gyermekeket és az ő cseperedésüket. A fa ágaira a 2023-ban született koraszülött babák szülei lila szalagot kötöttek. A fának otthont adó, a bent fekvő kismamák számára kialakított és terveink szerint folyamatosan szépülő kis parknak a Csodakert nevet adtuk, a kisfát pedig minden este a koraszülöttekhez kötődő lila színű világítással fényesítjük. A kert meghitt, barátságos helyszíne lesz a látogató családoknak és Nekünk is. A fa elültetése után “csodaséta” indult, a családokkal együtt újra megtettük azt az utat, ami a PIC és Koraszülött osztályainkat összeköti. A PIC-en a kisgyerekes foglalkozások mellett megannyi örömteli találkozást és emléket élhettünk meg. Köszönjük a résztvevőknek, hogy újra együtt tölthettünk egy Csodás napot!
A fa ültetésben köszönjük a 10 millió Fa Alapítvány segítségét.
 
Koraszülött Nap alkalmából találkozót tartottunk a Perinatális Intenzív Centrumban korábban gyógyuló babák szüleivel is. Szívmelengető volt újra találkozni és látni az azóta nagyra cseperedő, önfeledten játszó gyermekeket, akik egykor óriási harcot vívtak az osztályon. Különleges alkalom átélni és tudni, hogy mind a szülők, mind a gyermekek szeretettel gondolnak kollégáinkra és az itt töltött közös élmény örökre összeköt minket. Hálásak vagyunk bizalmukért és a szemükben ragyogó szeretetért, amit minden találkozáskor megtapasztalhatunk.

Megosztás

További híreink

Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. A www.janoskorhaz.hu weboldal kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges sütiket (cookie-kat) használ.

A sütikkel kapcsolatos részletes tájékoztatást ITT érheti el

Megszakítás