Keresés

A gyógyítás kulisszái mögött- pályaválasztás testközelből

Milyen érzés beöltözni egy műtőbe? Hogyan zajlik az újraélesztés, és milyen feladatok várnak a gyógytornászokra, dietetikusokra vagy éppen a védőnőkre?
Nyílt napunkon a Baár-Madas Református Gimnázium és az Újpesti Babits Mihály Gimnázium 40 tanulója ismerkedett meg a kórházi hivatások sokszínű világával.
A diákok többek között a szemészet, a gyógytorna, a dietetika és a vérvétel területébe kaptak betekintést. Kipróbálhatták az intubálás és az újraélesztés gyakorlati lépéseit, a sebészeti műtőben beöltözve ismerkedtek az eszközökkel, a gyermeksebészeten pedig egymásnak készítettek gipszet.
A védőnők szimulációs babák segítségével mutatták be a csecsemők körüli teendőket a pelenkázástól az öltöztetésig.
A nyílt nap célja, hogy a fiatalok ne csak halljanak az egészségügyi hivatásokról, hanem személyes élményeken keresztül is felfedezhessék őket. Ki tudja, talán valamelyikük éppen ezen a napon találta meg a jövőbeli hivatását.
Köszönjük a Meszk támogatását a nyílt nap megvalósításához!

Megosztás

További híreink

Megszakítás
Széchenyi 2020
NŐ AZ ESÉLY A KÖZSZOLGÁLTATÁSOKBAN (VÉGSŐ KEDVEZMÉNYEZETTEK) EFOP_PLUSZ-3.1.3/TEF-25
Adatvédelmi áttekintés
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Analitika

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.