Közlemény

Intézményünk egyik osztályán néhány helyiségben egy nemrég lezajlott műszaki átalakítást követően átmeneti ingadozás tapasztalható a fűtés működésében. Ennek oka egy hirtelen fellépő rendszerhiba, amely miatt szükségessé vált a fűtési rendszer légtelenítése és felülvizsgálata. A munkálatok már folyamatban vannak, várhatóan rövid időn belül elhárul a műszaki akadály. A kórtermek fűtése zavartalan, a betegellátást nem érinti. A […]
Nyilvános pályázati felhívás „Büfé” szolgáltatás üzemeltetésére
Meghívó a Koraszülöttek Világnapjára

Meghívó a Koraszülöttek Világnapjára Szeretettel várunk mindenkit november 17-én (hétfőn) 10 órától a 19-es épület 1. emeletén, a PIC II. Csecsemő és Gyermek Osztályon, majd 11.30-tól a Perinatális Intenzív Centrum tetőterében )11-es épület ! 2 éve avattuk fel a Csodakertet, az osztály előtti kis parkot, ahol idén is színes programokkal várjuk a gyerekeket és szüleiket: […]
A jövő gazdasági szakemberei között jártunk

A BGSZC Teleki Blanka Közgazdasági Technikum pályaorientációs napján jártunk, ahol a Gazdasági Igazgatóság kollégái képviselték kórházunkat. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a diákok megismerhessék Intézményünk működését és betekintést nyerjenek a gazdasági területek sokszínű világába. Az előadások keretében kollégáink szakmai tapasztalataikról, pályaválasztásukról és a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatásáról is beszélgettek – egy olyan […]
Növessz bajuszt, és ments meg egy manust!

Movember kórházunkban, urológiai osztályunk csapata is csatlakozott a kampányhoz, amely a férfiakat érintő leggyakoribb betegségekre, különösen a prosztata- és hereproblémákra hívja fel a figyelmet.A bajusz a hónap jelképe, ezért kollégáink (akinek nem volt saját) bajuszt öltöttek, hogy ezzel is üzenjék: a megelőzés életet menthet!Rendszeres urológiai szűrővizsgálattal a betegségek korán felismerhetők, és sok esetben teljesen gyógyíthatók. […]
Dobogós helyezés Kiberpajzs Alakulatunknak

Az idei VII. Kiberiztonsági Játs(s)zMa egészségügyi dolgozóknak szervezett vetélkedőjén kórházunk két csapata is bejutott a döntőbe, ahol a Kiberpajzs Alakulat a 3. helyen végzett. A csapat tagjai Lakos Dávid, Primusz Tibor és Sárkány Viktória voltak, a Logisztikai Főosztály, Ellátási és Gondnoksági Osztály munkatársai.Az értékes jutalmakat és okleveleket a tegnapi napon kórházunkban Dr. Sabjanics Istvántól, a […]
Új korszak az intenzív diagnosztikában

Az Intenzív Osztályon egy új, zsebben hordható, vezeték nélküli ultrahang készülék segíti az orvosaink munkáját.Ez a mobiltelefonhoz csatlakoztatható, kompakt diagnosztikai ultrahang rendszer lehetővé teszi, hogy kollégáink bárhol és bármikor, akár más osztályokon is gyorsan és pontosan elvégezhessék a szükséges vizsgálatokat. Egész testre kiterjedő, pontos ultrahang diagnosztika, egyetlen készülékkel vizsgálható a hasüreg, a szív és az […]
Tudomány: fókuszban a hasnyálmirigy betegségek

Kórházunk októberi Tudományos Ülésén I-es és II-es Belgyógyászati Osztályaink tartottak közös szimpóziumot a hasnyálmirigy betegségek diabetológiai és gasztroenterológiai kihívásairól. Az ülést szokás szerint Prof. Dr. Hirschberg Andor, a Tudományos Bizottság elnöke nyitotta meg és vezette.Elsőként Gasztroenterológiai Osztályunk két előadását hallgathattuk meg. Dr. Székely György a krónikus hasnyálmirigygyulladás kivizsgálásának és kezelésének új szempontjairól, míg Dr. Rábai […]
Miniszteri elismerés Dr. Boér Katalinnak

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, október 23-a alkalmából, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Dr. Boér Katalin PhD belgyógyász, klinikai onkológus szakorvos kollégánknak, kórházunk ONKO-Team vezető főorvosának, a Budapesti Szent Margit Kórház Onkológiai Osztály vezető főorvosának.Gratulálunk az elismeréshez és hálásan köszönjük Főorvos Asszony áldozatos munkáját!
Nyilvános pályázati felhívás kórházi helyiség bérbeadása „Büfé és melegkonyhai” szolgáltatás üzemeltetésére
